Brigi- Hajrá - nyomok csókot Balázs szájára majd hátralépek. A barátom - erről majd később mesélek - boldogan mosolyogva visszanéz rám majd megigazítja a sípcsont-védőjét.
- A meccs után velem alszol? - kérdezi apró vigyorral a száján. Szemet forgatva nevetek vissza rá és válasz nélkül hagyom ezt a kérdést.
A meccs már pár perce megy amikor Zsófi lecsapódik mellém a középszektorban lévő helyünkre.
- Sok mindenről lemaradtam? - kérdezi kipirultan.
- Guzmó most kapott sárgát - felelem. - Futottál?
Megigazítja a haját majd megrázza a fejét. - Nem, csak volt egy kis elintéznivalóm.
- Aha, értem - mondom bólogatva. Felvont szemöldökkel pillant rám.
- Te mostanában olyan furcsa vagy. Valamit titkolsz előlem?! - kérdezi gyanakodva. Na ez az.
- Semmit nem titkolok. Tudod, hogy nincsenek titkaim. Nyitott könyv vagyok. - Ez a mentegetőzés egyébként még nekem is halál ciki, de mit tehetnék? Nem tudok hazudni, és ezt Zsófi tudja a legjobban, hisz' gyerekkorunk óta legjobb barátok vagyunk.
- Aha, értem - mondja szemeit forgatva. - Balázzsal van baj? Bántott?
- Még a feltételezés és sértő, meg ne hallja - nevetek fel zavartan. - Egyébként vele minden rendben.
Na igen, Balázs. Balázs és én az osztrák meccs óta együtt járunk. Vagyis azt hiszem. Tudod, ez nem olyan hogy letérdel elém és megkérdezi, hogy járunk-e. Nem mondtuk még ki, hogy egy pár lennénk, de csókolózunk, meg... szóval olyanok vagyunk mint egy normális pár. Feltéve, hogy az normális, hogy Dzsudzsák Balázs, Magyarország egyik legkeresettebb focistája. Egyébként tényleg boldog vagyok vele, és ezt még a hülye is látja.
- Akkor mi baj? - kérdezi újra és újra, de én csak sóhajtva megrázom a fejem.
- Fogd már fel, hogy nincs semmi bajom! - túrok bele a hajamba idegesen majd inkább a mérkőzésre figyelek.
A meccs véget ért, a magyar és a portugál csapat is ünnepel, hiszen 3-3 lett az eredmény. Balázs büszkén pillant ki a pályáról a lelátó felé majd elmosolyodik.
- Láttad? - kérdezi mellettünk egy körülbelül velem egyidős lány a barátnőjétől. Vagy az anyukájától, nem tudom eldönteni. - Rám mosolygott Dzsudzsák Balázs!
A lány egy kicsit magamra emlékeztet. Jó, én sose mondtam ki így, de mindig is vágytam rá, hogy magamon érezhessem egy ilyen ember tekintetét. Hogy lássam a mosolyát, és elhiggyem, hogy ez nekem szól.
- Akkor irány a középdöntő? - kérdezem mosolyogva Kádit, aki néhány csapattársával álldogál a folyosón.
- Bizony ám! - szólal meg majd megölel. - Azért egy kicsit féltékeny vagyok, de örülök, hogy boldog vagy. És ha Balázs mellett, akkor mellette. - Hangja egy kicsit szomorkás, de egyszerre büszke, kedves is. - De ha megbánt szólj, rendben?
Miért jön mindenki ezzel a megbántásos dologgal? Tudnak valamit amit én nem?
- Nem fogom megbántani, ne aggódj. - Hirtelen hallom meg, először halkabban, majd ahogy közelebb ér, a mondat végét már teljesen értem.
Megfordulok, felnézek rá és megrázom a fejem.
- Gratulálok - szólalok meg majd hagyom, hogy magához húzzon és megcsókoljon.
- Átöltözök aztán elmegyünk valamerre?
- Te komolyan még elmennél valahova? - nevetek fel miközben vizes hajába túrok. Elmosolyodik és biccent.
- Én sose fáradok el, ezt ne feledd - kacsint, én pedig megpróbálok nem elvörösödni. Persze nem sikerül, de ezt már megszokhattuk.
- Jól van, Dzsudzsák, indulj öltözni - biccentek majd még visszahúzom egy csókra. - Apropó, Zsófi megőrült, szóval lehet, hogy ma tényleg veled aludnék.
Szeme felcsillan majd megnyalja alsó ajkát.
- Én benne vagyok - mondja vigyorogva. Nevetve megbököm a mellkasát majd miután bevonul az öltözőbe, én elindulok kifele.
A játékvezetők öltözőjénél elsétálva hirtelen felfigyelek egy szipogó hangra. Majd egy másikra: angolul beszél, hangja fenyegető, ijesztő. A szipogás ezzel szemben vékony, ijedt.
A félig nyitott ajtóhoz simulva próbálok bekukucskálni. Egy fekete hajzuhatagot látok meg, abban pedig egy erős kezet a hajat markolva. A férfi nem kiabál, inkább dörmög, a nő pedig próbálja magyarul dadogva nyugtatni, de az nem hallgat rá. A falhoz nyomja, csókolgatni kezdi a nyakát, a nő pedig - aki velem egyidős lehet - kénytelen tűrni, hisz annyira törékeny, mint... Zsófi?!
Nem, nem annyira törékeny, hanem ez Zsófi! De... ki az a férfi? És mit tehetnék?
Hirtelen ötlettől vezérelve kicsapom az ajtót majd önkényesen a férfihez lépek és a nyakába csimpaszkodok. Annyira meglepődik, hogy egy pillanatig nem mozdul, majd a karjaiba kap. Kapálózok, ordítok, de a férfi egy gorilla, én pedig a hatvan kilómmal és a százhatvan centimmel nem vagyok egy nagy termet, így a gorilla egy leütéssel a földre teper majd újra a legjobb barátnőmhöz lép. Vagyis lépne, csak hogy Zsófi eliszkolt. Remélem segítséget hoz, mert ha nem, az ő szemét is kikaparom!
- Most nézd meg! - A férfi kiabálni kezd velem majd a hajamnál fogva a falnak vág. - Miattad elszaladt a kis ribanc - morogja félelmetesen közel az arcomhoz. Annyira közel van, hogy konkrétan érzem a reggeli kávéjának az illatát.
- Nem félek tőled. - Bevallom most hazudtam. Ha tehetném elrohannék és sírva anyához mennék. De most kitágult pupillákkal a férfi mogyoró barna szemeibe nézek, a lábamat pedig meglendítem. Pontosan oda, igen.
- Remélem még keresztapa se lehetsz! - morgom. Ekkor berontanak a biztonságiak, én pedig a vérző halántékomra szorított kézzel sétálok ki a szobából. A falnak dőlve a földre csúszom és úgy várom meg a barátaim érkezését.
- Hé. - Egy aggódóan lágy hang szólít meg. Kábultan pislogok Balázsra, aki nagy kék szemekkel néz vissza rám.
- Tökön rúgtam - szólalok meg majd mosolyt erőltetek az arcomra. Viszont-mosoly nem érkezik így úgy érzem, hogy nagy baj van. Körülnézek: ez nem a stadion. Fehér szoba, még a csempék is fehérek. És ez a szag is olyan...kórházias.
- Mi történt? - kérdezem majd megpróbálok felülni. Balázs azonnal visszanyom fekvő helyzetbe.
- Meg ne próbálj felülni - korhol le. Lehunyom a szemem, próbálom legyőzni a szédülést. - Az orvosok szerint agyrázkódás, de jobban leszel. - Nem nyugszok meg a hangjától, zavar a közöny amivel beszél.
- Történt még valami, ami miatt ennyire utálatos vagy?
Nagy levegőt vesz. Ajjaj, most jön a letolás.
- Megőrültél? Miért kell mindig hősködnöd?! - És igen, megérkezett a szigorú Balázs. - Miért nem szóltál az őröknek? Meg is ölhetett volna téged és Zsófit is!
- De nem ölt meg, nem mindegy? - sóhajtok fel, de tudom, hogy ezzel csak tovább szítom a tüzet ami már így is lobok Balázs szemeiben. És most a haragtól, mintsem a szenvedélytől.
- Miért is akartam, hogy itt maradj? - Már éppen megszólalnék, de leint. - Költői kérdés volt, Brigi, nem kell rá válaszolnod.
- Jól van, de akkor sem értem, hogy mi van - rázom meg a fejem, aztán egyből megbánom mert belehasít a fájdalom.
- Az, hogy holnap hazautaztok Zsófival együtt.
A válasz hideg zuhanyként ér, de nem veszekszem. Igaza van, nem kellene itt lennünk.
- Haragszol?
Nem válaszol. Rám se néz, mert a telefonja jelez neki. Edzésre kell mennie. - Menj csak. Majd beszélünk később.
- Hozok majd be néhány cuccot. Holnap innen indulsz a reptérre.
Utálom a hangját, amivel hozzám beszél. Utálom, hogy ilyen közömbös velem!
Lehunyom a szememet, várom, hogy megcsókoljon, de csak egy apró puszit nyom a homlokomra. Megvárom az ajtó csukódását, majd magam elé bámulva megtörlöm a könnyes szemeimet.
Valamit rohadtul elrontottam. Csak nem tudom mit.
